Kells titka

Kells titka tulajdonképpen egy történet a kellsi kódexről, amit volt szerencsénk élőben is megtekinteni.

2009. február 8-án mutatták be a a Cartoon Saloon gondozásában készült animációt, amely a Kellsi kódex keletkezésének történetéről szól, és amelynek címe Kells titka (eredeti cím: The Secret of Kells). Bár nagyon sok mágikus és mesebeli elemet tartalmaz, az eredeti történethez is hű maradt. A rendező Tomm Moore, az animáción francia, belga, ír animátorok dolgoztak, és a Kecskemétfilm Kft. dolgozói (ahol a Magyar népmesék is készültek).

A csodálatosan animált történet a 9. században játszódik, egy szerzetes (később kiderül, hogy a neve Aidan) menekülésével kezdődik a vikingek elől. Iona városából Kellsbe kerül, és magával visz egy kódexet, amelyet már akkor különös mítoszok lengnek körül, és amelyet akkor Iona könyvének neveztek.

Aidan a kellsi kolostorban egy fiatal szerzetesnövendékre, Brendanra bízza a kódex befejezését. Ebben viszont igyekszik meggátolni a fiú nagybátyja, Abott Cellach, aki a kolostor apátja, és a viking támadástól tartva megszállottan dolgozik egy, a város körüli hatalmas fal építésén.

Brendan, nagybátyja tilalma ellenére kiszökik a falon túli erdőbe, ahol barátságot köt Aislinggel, egy titokzatos, mágikus képességekkel rendelkező, néha farkasalakot öltő lánnyal. Aiden és Aisling segítségével Brendan a nagybátyja háta mögött titokban díszíti a kódexet.

Egy alkalommal viszont lelepleződik, Cellach pedig haragjában kitépi a könyvből a már félig elkészült lapot. A vikingek végül megtámadják a várost, a lakókat pedig még a hatalmas fal sem menti meg a vérszomjas hódítóktól. Brendant és Aident elkapják menekülés közben, elveszik tőlük a kódexet, és letépik róla az aranyozott, drágakövekkel kirakott borítót, majd a lapokat szétszórják a sárban. A fiút és mentorát Aisling menti meg, akik így összegyűjtve a lapokat elmenekülhetnek a városból.

Sok év múlik el, Brendan pedig egyedül befejezi a kódexet, majd felnőttként visszatér Kellsbe. Itt találkozik nagybácsijával, akinek megmutatja a befejezett kéziratot, és amelyet Iona könyvéről, Kells könyvére neveznek át.

Ezt a csodás animációt meg tudjátok nézni magyar nyelven : https://videa.hu/videok/film-animacio/kells-titka-egyben-film-magyarul-12TCt3dpVvDzQMHY

A kellsi kódex (írül: Leabhar Cheanannais) a 9. század elején készült, az evangéliumokat tartalmazó könyv.

Az ír nemzeti örökség egyik legjelentősebb nyelvi emléke, a korai ír könyvfestészet legkiemelkedőbb darabjaként tartják számon.

A kellsi kodex, az „ír csoda” az UNESCO Nemzetközi Bizottsága Manchesterben 2011. május 22-25. között tartott tizedik ülésén feltette A világ emlékezete program kiválasztottjai listájára.

Kells könyve (800 körül) a keresztény Újszövetség négy evangéliumának megvilágított kézirata, jelenleg a Trinity College-ban, Dublinban, Írországban található.

A mű a középkori illuminált kéziratok közül a leghíresebb az illusztrációk bonyolultsága, részletessége és fensége miatt. Úgy gondolják, hogy a könyv az oltár dísztárgyaként készült, nem mindennapi használatra, mert nyilvánvalóan több figyelmet szenteltek a műalkotásnak, mint a szövegnek.

A betűk szépségét, az evangélisták portréit és más, gyakran bonyolult kelta csomós motívumokkal keretezett képek szépségét az írók évszázadokon keresztül dicsérték. Thomas Cahill tudós megjegyzi, hogy „még a 12. században Geraldus Cambrensis kénytelen volt arra a következtetésre jutni, hogy a Kells könyve „angyal munkája, nem emberé” a fenséges illusztrációi miatt, és hogy napjainkban , a Chi-Rho-t (Krisztus monogramja) illusztráló betűket szépségük miatt „több [élő] jelenlétnek, mint betűnek” tekintik az oldalon. Más illuminált kéziratoktól eltérően, ahol szöveget írtak, majd illusztrációkat és megvilágítást adtak hozzá, a Book of Kells alkotói arra összpontosítottak, hogy a mű vizuálisan milyen benyomást kelt, így a műalkotás a mű középpontjában állt.

Eredet és cél

A Kells könyvet a skóciai Iona-i St. Columba rend szerzetesei készítették, de hogy pontosan hol készült, vitatott. A kompozícióra vonatkozó elméletek Iona szigetén történő létrehozásától az írországi Kells-ig és a brit Lindisfarne-ig terjednek. Valószínűleg, legalábbis részben, Ionában hozták létre, majd Kellsbe vitték, hogy megóvják a viking portyázóktól, akik először 795-ben csaptak le Ionára, röviddel a brit Lindisfarne Priory elleni rajtaütésük után.

Egy 806-os viking razzia 68 szerzetest ölt meg Ionában, és a túlélők elhagyták az apátságot egy másik vagy a kellsi rendjük javára. Valószínűleg ekkor utazott velük a Book of Kells, és Írországban készülhetett el. A gyakran ismételt állítás, miszerint St. Columba (521-597) készítette vagy először birtokolta, tarthatatlan, mivel a könyv nem korábban, mint kb. 800, de kétségtelenül a rendjének későbbi tagjai állították elő.

Az alkotást a műalkotás szépsége miatt általában minden korszak legnagyobb illuminált kéziratának tekintik, és ez kétségtelenül összefügg azzal a céllal, amelyre készült. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a könyvet a mise ünneplésére hozták létre, de valószínűleg nem annyira olvasták fel, mint inkább megmutatták a gyülekezetnek.

Ezt az elméletet támasztja alá, hogy a szöveg gyakran hanyagul megírt, számos hibát tartalmaz, és bizonyos pontokon minden bizonnyal utólagos gondolatnak tűnik az oldalon található illusztrációkhoz képest. Azok a papok, akik használták volna a könyvet, nagy valószínűséggel már megjegyezték a bibliai részeket, így a könyvet a kezükben mondták el, nem kellett a szövegből olvasniuk.

Christopher de Hamel tudós megjegyzi, hogy manapság „nagyon láthatók a könyvek a templomokban”, de a középkorban ez nem így lett volna . De Hamel leírja egy középkori istentisztelet durva vázlatát :

Nem voltak padok (az emberek általában a földön álltak vagy ültek), és valószínűleg nem is lett volna könyv. A pap latin nyelven olvasta fel a szentmisét az oltárra helyezett kéziratból, a kórus pedig egy csak számukra látható kötetből kántálta a napi hivatali részét. A gyülekezet tagjaitól nem várták, hogy bekapcsolódjanak az éneklésbe; néhányan elhozhatták az Órakönyveiket, hogy segítsenek megfelelő lelkiállapotba kerülni, de az istentiszteleteket a papok végezték.

Feltételezik, hogy a Kells könyve az oltár kézirata, amelyet először Ionán használtak, majd minden bizonnyal a kellsi apátságban. Az élénk színű illusztrációk és a megvilágítás kivételesen lenyűgöző darabká tették volna a gyülekezet számára, vizuális hangsúlyt adva a pap által elmondott szavainak, miközben megmutatták az embereknek; nagyjából úgy, ahogy ma az ember képeskönyvet olvas fel egy kisgyereknek.

Megjelenés és tartalom

A könyv 680 oldalas, 33×25 cm méretű, festett képekkel díszített pergamenlapokból áll, melyeket latin betűkkel írt , különböző színű tintával írt szöveg kísér . Tartalmazza Máté, Márk és Lukács teljes evangéliumát, valamint János egy részét, valamint tárgymutatókat és kereszthivatkozásokat, összefoglalókat és kommentárokat. Eredetileg egy arany- és ékszerborító fűzte, amely elveszett, amikor 1007-ben ellopták a kéziratot az apátságból. A díszes kötést elöl-hátul a tolvajok letépték, aminek következtében a kézirat egy része is elveszett. folios mindkét végén, és ez lehetett akkor, amikor János evangéliumának utolsó része elveszett.

Az is lehetséges azonban, hogy Johnt soha nem másolták le teljesen. Bizonyíték van arra, hogy a Book of Kells egy befejezetlen kézirat. Vannak például üres oldalak, és néhány hiányzó illusztráció; bár lehet, hogy ezek inkább elvesztek, mintsem hogy soha elkészültek volna. A munkát három különálló névtelen írnok végezte, akiket manapság csak A, B és C kézként azonosítanak. Gyakori volt, hogy egynél több írnok dolgozott egy kéziraton – akár a könyv egyetlen oldalán is. – lektorálni és kijavítani más hibáit vagy megvilágítani a már másolt szöveget.

Teremtés

A szerzetesek illuminált kéziratokat készítettek az 5. és 13. század között. A 13. század után megjelentek a hivatásos könyvkészítők, hogy kielégítsék az irodalmi művek iránti növekvő keresletet. A szerzetesi élet természetes következménye volt, hogy a szerzetesek legyenek a könyvek első másolói és alkotói. A 6. századi Szent Benedek szabályai szerint minden kolostornak rendelkeznie kellett könyvtárral. Jóllehet nyilvánvaló, hogy egyes szerzetesek saját könyvükkel érkeztek ezekre a helyekre, az ugyanilyen nyilvánvaló, hogy sok mást máshonnan kölcsönöztek és lemásoltak.

A SZERZETESEK A KÖNYVKÉSZÍTÉS MINDEN ASPEKTUSÁBAN RÉSZT VETTEK AZ ÁLLATOK TENYÉSZTÉSÉTŐL KEZDVE, AKIKNEK BŐRÉT A LAPOKHOZ HASZNÁLTÁK, EGÉSZEN A KÉSZTERMÉKIG.

Azokat a szerzeteseket, akik könyveken dolgoztak, scriptorokként ismerték , és scriptoriumoknak nevezett helyiségekben dolgoztak . A scriptorium egy hosszú szoba volt, amelyet csak az ablakok fénye világított meg, fa székekkel és íróasztalokkal . Egy szerzetes nap mint nap görnyedten ült ezeken az asztalokon, amelyek felfelé hajlottak, hogy kéziratos oldalakat tartsanak, hogy befejezze a munkát. A kéziratok biztonságának megőrzése érdekében a gyertyákat vagy olajlámpákat nem engedték be a scriptoriumba, mivel a tűz nyilvánvaló és jelentős veszélyt jelentett.

A szerzetesek a könyvkészítés minden aspektusában részt vettek az állatok tenyésztésétől kezdve, akiknek bőrét a lapokhoz használták, a bőr héjává való feldolgozásáig és a késztermékig. A pergament feldolgozása után a szerzetes úgy kezdte, hogy méretre vágott egy lapot. Ez a gyakorlat meghatározza a könyvek formáját attól az időtől kezdve egészen napjainkig; a könyvek hosszabbak, mint szélesek, mert a szerzeteseknek magasabb oldalra volt szükségük a munkához.

Miután elkészítették a pergamenlapot, vonalakat húztak rajta, hogy szabályokként szolgáljanak a szöveghez, és az oldalakon és a szegélyeken üres helyeket hagytak az illusztrációk számára. A szöveget először fekete tintával írta ezek közé az uralkodó sorok közé az egyik szerzetes, majd átadta egy másiknak lektorálásra. Ez a második szerzetes ezután kék vagy piros tintával címeket adott hozzá, majd továbbadta az oldalt a megvilágítónak, aki képeket, színeket és ezüst vagy arany megvilágítást adott hozzá. A szerzetesek tolltollal és főtt vassal, fakéreggel és diófélékkel írtak fekete tintához; más tintaszíneket különböző természetes vegyszerek és növények őrlésével és forralásával állítottak elő.

Megvilágítás

A Book of Kellsben (és más megvilágított kéziratokban) található képeket miniatúráknak nevezzük. Giulia Bologna tudós elmagyarázza:

A miniatűr kifejezés a miniare szóból származik , ami azt jelenti, hogy „pirosra színez”; A minium a cinóber vagy a higany-szulfid latin neve. Ezt a pompeji falfestményeken használt vöröset a korai kódexek kezdőbetűinek színezésére használták, ezért lett a neve a kéziratos könyvek képeinek jelölésére használt kifejezés. (31)

Azokat a művészeket, akik ezeket az alkotásokat festették, miniaturistákként, később pedig megvilágítóként ismerték. A megvilágító egy pergamenlappal kezdődött, amelyre általában már írták a szöveget. A megmunkálandó oldalrészt a szerzetes agyaggal vagy üveggel vagy „ökörepe és tojásfehérje keverékével vagy hígított ragasztóba-mézbe mártott vattával dörzsöli át” megoldás” (Bologna, 32). A felület előkészítése után a szerzetes előkészítette ecseteit – amelyek nyélbe préselt mókusfark szőréből készültek -, valamint tollait és festékeit, és munkába állt. A kép hibáit kenyérdarabokkal dörzsölve törölték.

Bologna szerint „két forrásból ismerjük meg a megvilágítás technikáit: a befejezetlen kéziratokból, amelyek lehetővé teszik a munka megszakított szakaszainak megfigyelését, valamint a középkori szerzők által összeállított irányokból”. A megvilágító egy kép felvázolásával kezdené, majd követné a pergamenlapra. Az első festékréteget felvisszük a képre, majd hagyjuk megszáradni; utána más színeket alkalmaztak. Az arany vagy aranylevél volt az első az oldalon, amely a következő színekkel kiemelt megvilágítást biztosított. Ily módon készült el a nagyszerű Kells könyv.

Történelem

Jóllehet világos, hogy valószínűleg hogyan készült a kézirat, soha nem sikerült konszenzusra jutni a létrehozás helyéről. Christopher de Hamel ezt írja:

A Kells könyve probléma. A kéziratok tanulmányozása sem zárhatja ki, óriás az óriások között . Díszítése rendkívül pazar, kidolgozásának ötletes minősége pedig egészen kivételes. Valószínűleg ezt a könyvet nevezte Giraldus Cambrensis 1185 körül „angyal művének, nem embernek”. De a középkori könyvgyártás általános történetében a Kells-könyv kényelmetlen helyzetben van, mert valójában nagyon keveset tudunk az eredetéről vagy a dátumról. Lehet ír, skót vagy angol.

Bárhogy is legyen, a legtöbb tudós egyetért abban, hogy a munka skót vagy ír származású, és mivel Iona szerzetesei eredetileg Írországból származtak, az ír hatást tekintik a legkiemelkedőbbnek. A Book of Durrow (650-700), minden bizonnyal Írországban készült, és több mint évszázaddal megelőzte a Book of Kells-et, és sok azonos technikát és stílusválasztást mutat be. Thomas Cahill, aki az írástudás és a könyvkészítés fejlődéséről ír Írországban, megjegyzi:

Mi sem hozta ki jobban az ír játékosságot, mint maguk a könyvek másolása… varázslatosnak találták a betűformákat. Kérdezték maguktól, miért nézett ki egy B úgy, ahogyan? Kinézhetne másképp? Lényeges B-lét volt? Az ilyen „miért-kék az ég” kérdések eredménye egy újfajta könyv, az ír kódex lett; Írország pedig egymás után kezdte gyártani a világ valaha látott leglátványosabb mágikus könyveit.

Cahill a továbbiakban megjegyzi, hogy az ír szerzetesek hogyan kombinálták a római ábécé betűit saját Ogham- írásukkal, és bármilyen képzeletük is arra kényszerítette őket, hogy az oldalon, a címsorokon és a miniatúrákat keretező szegélyeken előállítsák a kezdő nagybetűket. Bárhol is kezdték vagy fejezték be a Kells könyvét, az ír érintés összetéveszthetetlen az egész műben.

Mint megjegyeztük, valószínűleg 806-ban került Kellsbe Ionából a szigeten végrehajtott legrosszabb viking razziák után, és ismert, hogy 1007-ben lopták el, amikor a fedele elveszett; magát a szöveget eldobva találták. Valószínűleg ugyanannak a Giraldus Cambrensis könyvnek tartják, amelyet annyira csodáltak Kildare-ban a 12. században, de ha igaza van erről a helyről, akkor a kellsi apátságban volt ugyanabban a században, amikor az apátságra vonatkozó birtokleveleket írták. néhány oldalt.

Az apátságban maradt egészen a 17. századig, amikor Oliver Cromwell megtámadta Írországot (1649-1653), és haderejének egy részét Kellsben állomásoztatta; ekkor a kéziratot Dublinba vitték megőrzésre. Henry Jones püspök (1605-1682), a Trinity College öregdiákja kezébe került, és Jones 1661-ben a főiskola könyvtárának adományozta a Durrow könyvével együtt. A kézirat azóta a Szentháromság-könyvtárban található. 1953-ban a könyvet négy különálló kötetben újították fel, hogy segítsék megőrizni. E kötetek közül kettő állandó kiállításon van a Trinity College-ban; az egyik egy oldalnyi szöveget, a másik pedig egy oldalt illusztráció.

2011-ben Kells városa petíciót nyújtott be, hogy e kötetek közül legalább egyet vissza kell küldeni. Azzal érvelve, hogy ők a kézirat eredeti tulajdonosai, és hivatkozva arra a több mint 500 000 látogatóra, akik évente Trinitybe látogatnak, hogy megnézzék a művet, a város azt állítja, hogy megérdemlik, hogy részesedjenek a Trinity által oly régóta élvezett turizmus előnyeiből.

A kérést azonban a kézirat kényes természetére és Kells, valamint a Trinity College képtelenségére hivatkozva elutasították. A Book of Kellsről fakszimileeket készítettek tudósok, művészettörténészek és más tudományterületek számára, de magát a kéziratot már nem adják kölcsön, vagy nem engedik kezelni. A mű Trinityben marad, ahol egy kiállításon látható, amely további információkat tartalmaz a leghíresebb megvilágított kéziratokról.