Kalandjaink a tehenekkel és bikákkal a St. John’s point-nál

Néhány napos kalandjaink során esett meg velünk a következő nevetséges kaland.

Úton a Slieve League felé van egy kis hosszúkás formájú félsziget aminek a végén megtalálható a homokos és sziklás tengerpart mellett egy világító torony is. Ennek a látnivalóban gazdag kicsiny helynek a neve St. John’s point.

Már az úton odafelé menet említettem az Ildinek, hogy a világító toronyra ne számítson, mert a homokos tengerpartnál leparkolva látni fogunk egy kaput, amin évek óta kint van a tábla, hogy csak saját felelősségedre menj tovább a kapun, mert a bikák veszélyesek lehetnek.

Ennek ellenére én már többször túlmentem ezen a kapun és kimentem a sziklás tengerparti részre úgy, hogy egyetlen bikával vagy tehénnel sem találkoztam, de a világítótoronyig én sem jutottam már el az elmúlt években, mert abba az irányba mindig láttam az említett ‘fenevadakat’.

Mc Swyne’s Castle at St. John’s Point, Co. Donegal, Ireland

Ezt megbeszélve és lefixálva indultunk el végül a világító torony felé 🙂 mert abban a pillanatban nem mutatták magukat az állatok. Mindketten egyetértettünk abban, hogy ha meglátunk akár csak egyet is azonnal visszafordulunk és már itt se vagyunk.

Nagyon belemerülve a beszélgetésbe és a szépséges tájba, félúton a világítótoronyhoz, szinte tudomást sem vettünk arról, hogy elment mellettünk egy kis puttonyos autó. Csupán érintőlegesen megemlítettem, hogy ez a bácsi biztos a toronyhoz ment, miközben kedvesen intett nekünk.

Néhány méterrel késöbb azonban észre vettünk egy tehenet , vagy bikát előttünk a távolban.

Első reakcióra még úgy találtuk kellő távolságra van tőlünk mehetünk még tovább anélkül, hogy veszélyben éreznénk magunkat így folytattuk az utunkat, de már csak néhány lépést tettünk meg, amikor kicsivel az első állat mellett megjelent még egy, Ekkor úgy döntöttünk ideje megfordulni.

De ekkor jött csak az igazi meglepetés.

Megfordulva megpillantottunk még egyet, majd még egyet, majd még kettőt és már nem is emlékszem mennyit felénk haladni.

Gondolkoztunk azon, hogy vissza megyünk a füvön, mert hát ugye a tehenek csak az úton közlekednek (két városi lány gondolata) dehát a füvön, az úton, mindenütt ott voltak.

Ekkor mintha az angyalok küldték volna meghallottuk mögöttünk a bácsi autójának hangját és már messziről intettem is neki, hogy szükségünk lenne egy fuvarra ki a kapuig.

A bácsi kiszállt a kisputtonyos autóból, előkapott egy szinte üres takarmányos zsákot és mondta, hogy ő majd eltereli a figyelmüket, mi pedig menjünk. No de olyan sokan jöttek abból az irányból amerre nekünk menni kellett volna, hogy a legjobb döntésnek az tűnt, hogy beugorjunk a puttonyos autó csomagtartójába.

Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor a bácsi realizálta, hogy tényleg neki kell kivinnie minket innen, mi pedig kezdtük pedzegetni, hogy a bácsi a fenevadakat jött megetetni és azért indultak meg mind abba az irányba, mert felismerik az autó hangját és tudják, hogy ott kapják a kaját.

Míg mi megállapítottuk milyen bátrak is vagyunk, addig a bácsi kiszórta nekik a zsákban maradt kevés kajcsit, majd elpakolt nekünk az anyósülésről, hogy mégse a csomagtartóban utazzunk, még ha csak pár száz méterről is van szó.

Nagyon hálásak vagyunk amiért ilyen vicces kalandban volt részünk és azért is, hogy ilyen szerencsések voltunk. Persze odakint a kapunál már nevetgélve fotózkodtunk a veszélyre figyelmeztető táblánál és megállapítottuk, hogy persze nem is mi lennénk ha nem keverednénk ilyen kalandokba.