Nagyon sokan kérdezgettetek a tavaly nyári utunk után a részletekről és van aki konkrétan elmondta, hogy az ő idei nyaralását a gyerekeivel a mi tavalyi utunk inspirálta.
Nagyon hálás vagyok nektek ezekért a levelekért.
Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy részletesebben leírom mik történtek velünk ezen az úton. Lehet sokaknak unalmas lesz, de igyekszem olyan dolgokat megosztani veletek amik számunkra jelentőségteljesebb pillanatok voltak és azt gondolom, hogy mások is kivethetik belőle amire szükségük van.
Szeretném ezt élvezhető módon átadni, ezért nem is fogom külön bontani az oda és a vissza utat, de mindent leírni is felesleges lenne, inkább csak a nagyobb élményeket osztom meg, ugyanakkor le fogom írni a ‘negatív’ dolgokat is hiszen ezek is hozzá tartoznak ehhez az utazáshoz, habár a posztokban ezekről egy szó sem esett.
Az egész így kezdődött:
Éppen 3. alkalommal fejeztem be Ken Follett Évszázad trilógiáját és az ebook olvasót kikapcsolva arra gondoltam:
Haza kéne menni.
Van 3 hetem szabadon és az idénre még nem vettem repülőjegyet, így dátum sincs, hogy mikor menjek….
De attól a 3 hét szabadidőtől már alig több mint 2 hét választ el.
Nah mindegy hátha szerencsém lesz és éppen most lesz valami nagyon akciós nyári repülőjegy. Hát nem lett szerencsém.
Majd kinéztem az ablakon a néhány hete vásárolt 7 személyes kocsimra.
Várjunk csak, mi lenne ha? ÁÁÁÁ nem, ez hülye ötlet….
Dehogyis!! Úgyis mindig egy hátizsáknyi könyvet cipelek a repülőn vissza a 10kg bőrönd mellett, hozhatnék magammal egy csomó dolgot otthonról könnyedén.
Lássuk hogyan lehetne hazajutni kocsival…
Dublin-Cherbourg, keresztül Franciaországon, Németországon, Ausztrián…..
2500km, a Google Maps szerint közel 45 óra vezetés.
Hány nap is lenne az nekem?
4 biztosan, de ha már 4-5 nap, akkor nem ráérek?
Van 3 hetem.
Kompjegy akció!! Csak ebben a hónapban, a gyerekeknek az utazás ingyenes ….EZ JEL- és már foglaltam is le a kompjegyet Dublintól – Cherbourg-ig.
Ha összekötöm a hazautat azzal, hogy másik országokba is eljutunk, akkor gyakorlatilag megvan az idei nyaralás is. Király.
Már csak az a kérdés, hol kéne megállni.
Kérdezzük meg az internet népét.
Kiírtam a Facebookra van-e valakinek ötlete, hogy azokban az országokban amiket érintünk mit érdemes megnézni.
Ezúton is köszönöm a rengeteg segítséget, információt és azt, hogy minden országban (van ahol többen is) felajánlottátok, hogy vendégül látnátok minket.
Sajnos nem volt módom mindent elfogadni, de amiket elfogadtam azok minden alkalommal óriási segítség voltak, többek között azért is mert olyankor többnyire már napok óta nem ettünk főtt ételt és az ágyban alvás sem esett rosszul.
Minden ilyen vendéglátás erőt adott az út folytatásához.
Ahogy egyre inkább kezdett összeállni a terv, én annál inkább éreztem, hogy nincs is szükségem tervre.
Miért kéne mindig mindent előre eltervezni?
Ha előre kitalálom merre megyek, hova mikor érek oda, mikor mit fogok csinálni, az nemcsak csalódáshoz vezethet, de megfosztom magam a lehetőségtől, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, vagy, hogy valami kellemes meglepetés érjen.
Én nem akarom ezt megtervezni.
Egész eddigi életemben a legjobb, vagy a számomra később legtanulságosabb dolgok, mind-mind váratlan, spontán események voltak.
Közöttük néhány olyannal amikor tényleg feltettem a kérdést magamban, hogy erre mégis mekkora esély volt??? – ó egek, semmi….
Ha tehetném, az egész életemet így élném, spontán, megérzésből, rövid távú tervek nélkül.
Kicsit talán úgy tudnám ezt elmagyarázni, hogyan is gondolom pontosan, hogy amikor például ezt az utazást vesszük alapul (de bármire rá tudom ezt simán húzni ) el szeretnék jutni A-ból B-be.
A kettő közötti utat végtelen számú lehetőség alapján meg tudom tenni ha nem tervezek.
Nincs szükségem látni a teljes utat, engem csak a következő lépés érdekel, minden más lényegtelen és feleslegesen stresszt adna az ha tervezek és tőlem független okok miatt el kell térnem a tervtől.
Elképzelhető, hogy lesznek majd olyan lépések amik nem közelebb visznek, hanem kissé távolabb, esetleg más irányba, de amíg tudom a célt addig előbb-utóbb biztosan odaérek majd, mert minden más irányba tett lépést tudok majd korrigálni azzal, hogy ismét elindulok B-felé.
Számomra ez ennyire egyszerű és a következő lépés már megvan: elmegyek Dublinba, felszállunk a hajóra ami elvisz minket Franciaországba és majd addigra kitalálom mi legyen a következő lépés.
Tehát a terv az, hogy nincs terv és elvileg délelőtt 11-kor érünk majd Cherbourgba így bőven lesz időm az estéig.
Ha véletlen nem találok semmi kemping helyet, vagy rossz idő esetén szállást, akkor sincs gond, mert lenyitom az összes ülést és az autóm nagyobb mint egy franciaágy.
Tökéletes lesz.
Majd el is kezdtem írni a listát arról mire lesz szükségünk az utazáshoz.
Kérdések amiket kaptam az utazás előtt és a válaszaim (zárójelben mindig a gondolataim)
Hol fogtok aludni? – Sátorban, kocsiban, majd keresek szállást (majd kitalálom útközben) nyugi megoldom.
Mit fogtok enni? – Majdcsak találok egy boltot ahol veszek minimum szendvicsnek való dolgokat (kaját?)
Hogy akarsz vezetni újra a jobboldalon? – Majd koncentrálok mint amikor megtanultam a bal oldalon vezetni (gondolod hogy elfelejtettem hogyan kell?)
De neked jobbkormanyos az autód! – És, hány ilyet látsz otthon? (Ééééés??)
Hogy fogsz olyan sokat vezetni egyedül? – Nem vezetek többet napi 6-8 óránál az tuti, a gyerekek sem bírnának attól többet a kocsiban. (sosem vagyok egyedül, van 3 gyerekem ebből 2 ott ül majd a kocsiban)
Tényleg, hogyan fogják bírni a gyerekek? A Vincentnek folyton kell a mozgás… – Nem ülünk az autóban napokig, nyilván megállok és csinálunk programokat.
Hogy akarsz elindulni ekkora útra olyan gyerekkel akinek az asztmája miatt már többször ültél mentőben, mint a család összes tagja összesen bármi miatt és van egy rakás allergiája amik miatt szintén fullad? – El tudom olvasni minden nyelven, hogy miben van tojás, magvak, mangó, eper, stb…. Az asztmás roham pedig ugyanakkora eséllyel történik meg itthon mint bárhol, sehova nem megyek Epipen és Ventolin nélkül, még a szomszédba sem (nem gondoltad hogy egész életében majd kalitkában zárom ezért, nem az a jobb ha megtanuljuk minden helyzetben kezelni ezt?)
Mi van ha eltévedtek? – El tévedünk? Honnan? A-ból megyünk B-be a kettő között nem tudunk eltévedni , maximum hosszabb lesz az út, és pontosan ez is a cél, de elveszni nem fogunk. (oooo de jó lesz! Tévedjünk csak el!!! Alig várom, hogy ne kelljen tudnom hol vagyok)
De ugye nem akarod úgy csinálni mint Alexander Supertramp és a végén éhenhaltok a kocsiban. – Dehogynem!! Ez csak így lesz tökéletes (túl jól ismer 🤣🤣🤣)
A gyerekekkel is megbeszéltem mindent, mégis hogyan képzelem ezt az utazást.
Mirával megbeszéltük (többsoron is), hogy mivel ő már nagy és ő ül majd mellettem, így ő lesz a plusz egy szemem. Figyelni fogja megfelelő oldalon vezetek-e éppen az adott országban figyelmeztet ha azt látja, hogy valami hülyeséget csinálok, szóval tart ha fáradt vagyok, és ha kell segít nekem a gps-en keresgélni ha arra van szükség útközben.
Természetesen vittem nekik laptopot, telefont mindent, csak egyet kértem, amíg utazunk addig nincs kütyüzés, majd este megnézünk valamit együtt. Nézelődés van és max egymással foglalkozunk.
Ettől nem lettem népszerű, dehát megesik ez velem gyakran és még mindig itt vagyok 🙂
Az utazás előtti második napig mindent ugyanígy gondoltam (és most sem csinálnék semmit sem másként) viszont akkor beugrott, hogy néhány hete adtam el az előző autómat és vettem a 7 személyest, de a papírjai a mai napig nem érkeztek meg. Oké, biztosítást kötöttem rá és az itteni szabályok alapján az előző tulaj felelőssége az, hogy az én nevemre kerüljön az autó, de mi van ha egy túlbuzgó határőr beleköt és azt mondja, hogy sehova nem mehetek az országból olyan autóval ami nem az enyém.
Jogos lenne.
Nah innentől kezdve rémálmaim voltak és ez az egész egy teljes lavinát indított el bennem:
-nincs a nevemen a kocsi,
-egyedül leszek 2 gyerekkel,
-mi lesz ha tényleg valami olyan ételt veszek amiben allergén van, vagy csak felvágják a Vincent szendvicsét egy olyan késsel amivel előzőleg olyan ételt daraboltak amiben tojás is van, az 3 napig tartó asztmás rohamokat indítana el nála,
-teljesen egyedül,
-mi van ha baja lesz a kocsinak,
-mi van ha nem engednek át valamelyik határon,
-mi van ha tényleg nem tudok már jobb oldalon vezetni,
-mi van ha én leszek beteg, akkor mi lesz a gyerekekkel? Nem ilyen sose történhet meg.
Az őrangyalomban bízhatok, de azt már legalább régóta tudom, hogy benne nagyon….
Ezzel persze az indulás napjára totál kicsináltam magam a folyamatos agyalással, hogy biztosan jó ötlet volt-e ez az út.
Dehát már nem volt mit tenni.
Az indulás reggelén még kétszer kipróbáltam, hogyan tudnánk aludni a kocsiban és többszörösen végigvettem a listát, hogy biztosan minden legyen nálam amire szükségünk lehet.
A Dublinba vezető út, mindig külön érdekesség és élmény a gyerekeknek, hiszen mifelénk mik történhetnek az egyébként borzasztóan keskeny és kanyargós utakon?
Kb annyi, hogy a birkák néha konkrétan tudatni akarják veled, hogy ez a hely bizony az övék és megállnak az autóval szemben az út közepén, majd csak noszogatásra indulnak el onnan. (én csak úgy hívom őket, hogy ők a donegali traffic jam)
Ezzel ellentétben, közel 3 óra vezetés után, már egyre több sáv és egyre több az autó, a vidéki gyönyörű házakat és barátságos kis településeket felváltják a hatalmas, csilli-villi és modern épületek.
Így sokszor előfordul, hogy megjegyzik a gyerekek, hogy mennyire más errefelé minden….
Azonban ezen az úton teljesen mással voltak elfoglalva.
Először is a Vincent hosszasan és nyűgösködve kifejtette nekem, hogy mennyire rossz döntés tőlem az, hogy nincs telefon, mert ő most így halálra fogja unni magát és az egész utazás egy dög unalom lesz.
Mira jól kezeli ezt, mert mint minden tinédzsernek neki is folyton a kezében van a telefon, de általában zenét hallgat, vagy a barátaival beszélget, nem azzal próbálja lekötni magát, hogy azon játszik.
Nem akartam, hogy napokon keresztül azon menjen a vita éppen kinek a zenéje szól a kocsiban ezért ezen az úton arról beszélgettem velük, hogy mindenhol rádió fog szólni, mégpedig úgy, hogy mindig amikor átlépünk egy országhatárt akkor megkeressük az első olyan rádióállomást amin zene szól és így majd a végén összegezzük melyik országban mentek a legjobb zenék.
Közel a kikötőhöz észrevettem, hogy az autós kábel nem tölti a telefonomat.
Nah mondom ez így szuper lesz, merthogy erre nem gondoltam, viszont nekem kell a gps, hiszen anélkül hogyan fogok A és B között közlekedni?
De nem aggódtam túl a dolgot, szépen megbeszéltem magammal, hogy majd a hajón lesz konnektor, feltöltöm a normál töltővel és majd vagy a hajón, vagy legkésőbb Franciaországban az első boltban veszek egy usb-s iphone töltőt amit tudok működtetni a kocsiba.
Ellenben velem, a gyerekek összevesztek ezen 😂
Mira:
-mert láttam, hogy a Vincent rálépett tegnap és azért nem működik…
-neeeem ez nem igaz!!
-dehogynem, ne hazudjál, most a te hibád lesz ha nem lesz térképünk….
Le sem írom a többit, szerintem ezt mindenki ismeri akinek gyerekei vannak 😂
Nah gondoltam ez remek, a legjobb hangulattal vágunk neki az útnak, talán nem is volt jó döntés, hogy nem adok a kezükbe kütyüt, mert most csak magamat szivatom….
A beszállás a hajóra, hosszan kígyózó autós sorokon át vezetett, amit volt szerencsém végig parázni, hogy na vajon elkérik-e a kocsi papírjait, vagy megnézik-e a rendszerben, hogy a nevemen van-e az autó.
Arra is fel voltam készülve, hogy mint repülés előtt kipakoltatják velem az autót, ezért már eleve úgy pakoltam be otthon, hogy ez könnyedén működjön és a visszapakolás után is tudjam, hogy a rengeteg külön csomag közül mit melyikben találok majd ha bármire szükségem van.
Persze nem tették. Minden rendben volt.
Azt túlzás lenne állítani, hogy gyorsan, mivel közel 2 óra várakozás után, de mindenképpen könnyedén feljutottunk a hajóra.
Olyan hatalmas hajót még életünkben nem láttunk belülről, a parkolásnál is számoltam magamban, hogy hány szintet jöttünk lefelé és hányat fordultam jobbra, hogy majd könnyen megtaláljam a kocsit.
Mivel előre elmondták, hogy nem fogunk majd tudni lemenni az autóhoz az utazás során, ezért már a sorban állás közben próbáltam össze kapkodni egy táskába amire a 18 órás hajóúton majd szükségünk lehet.
Erre otthon nem gondoltam.
Otthon az alapján rendszereztem a dolgokat, hogy vékony ruhák-vastag ruhák, étel nekem és a Mirának, étel amit Vincent ehet, tisztálkodási cuccok, kütyük, hálózsákok, stb…
Most viszont kellett mindenből egy kicsi az előttünk álló közel 1 napra, így totál felforgatva hagytam az autót a hajó gyomrában.
Az indulás pillanataiban arról beszélgettünk, hogy mennyire más lesz a partra és Dublinra (is) más perspektívából ránézni.
Ez az egyik kedvenc témám, imádom ezt csinálni mindennel, talán a gyerekeim ezt már unják is.
Futni is sokszor ez alapján választok útvonalat, mert ugyanaz az útvonal odafelé teljesen más képet fest, mint visszafelé, vagy feldobva, jó hangulattal sokkal szebb és több boldogságot képes adni, mint álmosan és elégedetlenül.
Így hosszasan figyeltük a világítótornyot és a rakpartot a vízről nézve, miután már láttuk a földről is.
Megbeszéltük, hogy mivel annyira hideg nincs a vízen, így majd a fedélzeten a földön ülve vacsorázunk, mint a csövesek és közben bámuljuk a naplementét a hullámok felett.
Ezután bementünk a kabinunkba, letusoltunk, megnéztünk egy mesét a Vincenttel, majd a Mira kitalálta, hogy kezdjünk el nézni a hajónak a tv-jén kiválasztható thriller sorozatot (soha nem nézek ilyeneket, filmeket is alig….dehát olyan nehéz egy kamasz gyereket boldoggá tenni, ezért belementem) és majd befejezzük a hazaúton.
Elmúlt már éjfél is (nem is tudom melyik időzóna szerint) mikor lefeküdtünk, hogy kipihenjük magunkat reggelre.
Nem sikerült.
kb 2 óra alvás után arra ébredtem, hogy a hullámzástól leborult minden a kisasztalról, amit este rajta hagytunk és a csomagtérből rengeteg autónak a risztója visít és még hányingerem is van…
Kicsivel 5 után sikerült is visszaaludnom, majd 6 órakor már a Vincent ébresztett.
Sajnálattal láttam, hogy már a napfelkeltéről lemaradtunk (vissza sem kellett volna aludni) de sebaj, lesz még rá lehetőség.
A reggeli rutin után, elmentünk sétálni egyet a hajón, majd megreggeliztünk és elkezdtünk összepakolni, hogy indulásra készen álljunk ha kiköt a hajó a francia partoknál.
Ekkor már másra sem tudtam gondolni csak, hogy mennyire kell majd figyelnem, hogy újra a jobb oldalon fogok vezetni.
Ilyen kérdéseim voltak:
Vajon már a hajóról lefelé majd ezt a szabályt kell alkalmazni?
Vagy lesz valami átmenet még?
Hogy a francba fogom megkérdezni? (mindenkitől azt hallottam, hogy a franciák nem beszélnek angolul)
És NE felejtsem el, hogy kábelt kell mihamarabb venni!!
A kikötőből kifelé az útlevél ellenőrzésnél okosan minden autónak megfelelően voltak kapuk, jobbkormányossal és balossal is sorba lehet állni, ennek nagyon megörültem.
Már a sorban állva keresgéltem a neten a telefonon, hogy hol van a legközelebb hozzám eső áruház.
Meg is találtam könnyedén, de ami ezután következett arra szintén nem voltam felkészülve.
Az utcák mindenfelé feldíszítve, második világháborús korabeli katonai autók és tankok az utakon, az emberek ünneplőben, vagy szintén korabeli ruhákban, mindenfelé katonáknak öltözve és ami a legrosszabb volt, minden, de tényleg minden zárva.
Mira a 4. zárva talált áruház után, már kereste a neten, hogy milyen ünnep van éppen.
Igen, a normandiai partraszállás 80. évfordulójának hétvégéjén érkeztünk meg Franciaországba.
Nah ekkor egy kicsit megijedtem, basszus azzal a tempóval ahogy én akarok vezetni, autópálya nélkül, meg-megállva, napi max 6-8 árával ez simán több mint 2 nap. A telefonom, folyamatos gps használat mellett nem bír ki 1 teljes napot sem töltés nélkül. Autóstöltő nincs, konnektor nincs, bolt nincs, étterem nincs, térkép nincs.
Kész.
Az első napon elvesztünk, nem gondolnám, hogy végig lenne táblázva az ország azzal, hogy merre menjek Németország felé.
B….ameg.
Oké, nyugi. Benzinkútnak kell lennie. Írországban minden benzinkúton, ingyenesen használható, szépen kitakarított rendes mosdó van, lehet kapni autóstöltőket, térképeket, talán még a konnektort is használhatnám ha kérem.
Itt sem lehet ez másként.
Keressünk egy benzinkutat, miközben kelet felé haladva elindulok keresztül az országon.
Találtam, többet is, de shop nélkül.
Sehol egy hülye bolt, vagy benzinkút shop nem volt nyitva.
Tankolni tudtam volna ha kell, mert a kártyás fizetésre mindenhol volt lehetőség a kutaknál, ilyenek nálunk is vannak, de itt szinte csak ilyen van!!!
A gyerekeknek pisilni kell, nekem nincs töltőm és teljesen össze vagyok zuhanva, hogy hogyan fogom ezt megoldani, de még mosolygok 🙂 és imádom, hogy mennyire különbözik minden, imádom a tankokat és a katonai autókat az utakon, (abszolút nem akadályozzák a forgalmat, mivel úgyis szinte mindenhol 30-as tábla van) az épületeket, a meleget, a napsütést, a zászlókat mindenfelé,
Szóval csak nyugi. Megoldódik mindent.
Kb 100-150km után megláttam egy kocsmát az út mellett amiből épp kilépett valaki .
Ez nyitva van! Szuper! Áramnak lennie kell, majd itt töltök a telefonon.
Írországban rengeteg pub van és sokfelé az út mellett is kint vannak a táblák, hogy hány kilóméterre van tőled a következő.
Itt ez nincs így, de erre, hogy nem gondoltam eddig?
Látszik, hogy vagy 20 éve magamtól nem mentem ilyen helyre.
Meg vagyok mentve.
Leparkoltam és bementünk a gyerekekkel.
Szerencsére a pultoson kívül senki más nem volt odabent, aki persze nem beszélt angolul, de a fordítóba beírva meg tudtam vele írásban beszélni, hogy a telefonomat szeretném feltölteni és egy konnektorra lenne szükségem.
Azt mondta/írta, hogyha addig fogyasztunk akkor rendben, így rendeltem magunknak egy-egy üdítőt és mindenki elment mosdóba, majd nevetgéltünk egy órát ezen az egészen amíg vártuk, hogy a telefon feltöltsön.
Közben arról beszélgettünk, hogy ez azért ezzel még nincs megoldva, mert holnapig kizárt, hogy ez elég legyen és késő este én már tuti nem csinálom meg ugyanezt, így figyelnünk kell az út mellett az szállást jelző táblákat és amikor már kezdek fáradt lenni, akkor megállunk majd egy olyan helyen ahol van áram, legyen az kemping, B and B, vagy hotel, teljesen mindegy, csak holnapra legyen a telefon feltöltve legalább fél napra, mert nagyon úgy tűnik, hogy leghamarabb kábel majd Németországban lesz.
Innentől egy kicsit nyugodtabban folytattuk az utat és végre én is még jobban tudtam élvezni a látványt, hogy biztos voltam benne, hogy ezt a problémát most már így vagy úgy, de fogom tudni majd kezelni.
A vidéki Franciaország annyira, gyönyörű, csodálatos tájak, még csodálatosabb épületek és közben a rádióból a zenék legalább 60%-a francia nyelven muzsikál a fülünkbe, ezzel olyan feelinget adva át, amit nem is tudok leírni.
Nem csoda, hogy annyi művész inspirálódott itt.
Az egész úton ez az ország volt a kedvencem a feelinget illetően.
A lejátszási listánkon az autóban azóta is megannyi francia zene van, amiket ezen az úton ismertünk meg.
Néhány település után szóltam a Mirának: te is láttad, hogy ez a helyiség jelző tábla fejjel lefelé van? Ez már a 4. amit így látok.
Először azt hittem, csak valaki átfordította szórakozásból, de ez már nem lehet véletlen. Keress már rá kérlek a neten, hogy mi ez.
-Anya! Még magyar nyelven is van róla cikk! Látszik, hogy nem nézel híreket, a francia farmerek, gazdák tiltakozásból fordítják át ezeket a táblákat és ezzel tiltakoznak a kormány intézkedései ellen.
Ahhh ezt nem hiszem el, ezek mennyire jófejek!!! Imádom őket!!!! Még ezzel is plussz francia hangulatot adnak a vidéki Franciaország csodás látványának. Imádom. A napunk további részének a hangulatát ez meg is alapozta.
A szállás miatt egyáltalán nem kellett aggódni, mert itt a pubok helyett ezekkel van végig táblázva az út és tényleg minden órában lehetőségem lett volna megállni egy szálláson, de este 9-ig elautókáztunk, itt-ott megállva, amikor valami számunkra szép és érdekes került a szemünk elé.
Viszont mikor már sötétedett, akkor egyre fáradtabbnak éreztem magam és megbeszéltük, hogy a következő lehetséges opciónál alszunk egyet.
Hamarosan találtunk is egy hatalmas táblát, hogy szoba fürdőszobával 25 euró/éjszaka (basszus én nézegettem a szállásokat a neten, de ennyiért, ilyet sehol nem láttam. Ennyit az előre lefoglalt szállásokról, Ebben az országban biztosan nem érdemes előre foglalni, hacsak nincsenek nagy igényeid)
A fiú a pult mögött nemcsak beszélt angolul, de még azt is felajánlotta, hogy segít behozni a csomagokat.
Remek kis szállást találtunk és miután töltőre tettük az összes létező telefonunkat, hullafáradtan estünk be az ágyba.
Másnap reggel:
Jó reggelt Franciaország!!!
Gyorsan tusoltunk, összeszedtük magunkat és miután átnéztem a kajakészletet (mivel tegnap láttuk, hogy még az éttermek sincsenek nyitva sehol) elindultunk Németország felé.
-Anya! Rossz oldalban vagy!
-óóó , köszi, várj visszatolatok a parkolóba és újra kezdjük a napot a megfelelő oldalban. 😀
Így is tettünk.
Összesen 4 éjszakát és 6 napot töltöttünk összesen ebben az országban, ebből 3 kemping volt sátorral.
Rengeteg dolgot néztünk meg Franciaországban ez idő alatt.
A 4-ből 2 éjszakát normál kempingező helyen töltöttünk, fürdési lehetőséggel és közös konyhával, árammal 😂 és más családokkal, többnyire a UK-ből és egyet pedig egy nagyon érdekes helyen, így erről írnék bővebben.
Ahogy éppen egy traktor mögött haladtunk szépen lassan és már eléggé el voltunk fáradva azon a napon, pedig még csak délután 5 óra volt, egy rókás kemping táblára lettem figyelmes.
Teljesen eltért az eddigi kempinget jelző tábláktól, ezért a táblákat követve el kis kezdtük keresni az aznapi szállásunkat.
Már legalább fél órája a rókás táblákat követve egy hatalmas erdőben, egy hegyre felfelé vezető kanyargós úton haladtam, amikor végre a rengeteg erdő közepén egy nagy régi épületet találtunk.
Első látásra teljesen elhagyatottnak tűnt, se autó, se semmi előtte, de az ablakok, ajtók tárva nyitva, egy páva sétálgatott az udvaron és közben csak az erdőből jövő hangok törték meg a hatalmas csendet.
Körbejártam az épületet, de sehol semmi emberi jelenlétet nem láttam.
Már épp gondolkoztam, hogy legyen bármi bemegyek azon a nyitott ajtón keresztül, valakinek csak kell lennie itt, amikor egy hang kikiabált odabentről.
Fogalmam sincs mit mondott, így intettem a gyerekeknek, hogy jobb ha maradnak a kocsiban, de én bemegyek és megkérdezem hol találom a kempinget.
Egy férfinek látszó nő állt velem szemben, de nagyon kedves mosollyal az arcán. Szerencsére beszélt angolul így elmondta, hogy a kempinget csak most nemrég nyitották meg, így rajtunk kívül csak egyetlen másik sátor van.
Odafenn a hegyen vannak a kemping platzok, ő jön bringával én pedig kövessem. Néhány perc múlva oda is értünk.
Helyes kis tisztáson találtuk magunkat az erdő közepén. A bizarr épület után egy kicsit bátortalanabb hangulatban voltunk, de tetszett, hogy mennyire nyugodt ez a hely.
Megbeszéltük, hogy miután felállítottuk a sátrat elmegyünk egyet sétálni itt az erdőben. Jól fog esni egy is mozgás.
Miközben megmutatta a hölgy hova parkolhatok és hova állíthatom fel a sátrat elmondta, hogy nincs wi-fi és áram. Széles mosollyal üdvözöltem, hogy már nincs is rá szükségünk, majd rápillantottam a telefonomra amin a nincs szolgáltatás felirat is villogott tehát térerő sincs.
Gondoltam ez most tökéletes, legalább lesz egy nagyon nyugis beszélgetős éjszakánk.
Majd elkezdte sorolni a jó tanácsait az éjszakára 🙂
Ne ijedjünk meg, de éjszaka a rókák sikítanak, kiabálnak, így sokkal hangosabb lesz az erdő éjjel, mint most.
De nincs okunk félni, viszont semmit, de semmit ne vigyünk be a sátorba ami étel vagy ital.
Szigorúan mindent hagyjunk a kocsiba bezárva.
A sátor előtt se hagyjunk kint semmit, papucs, cipő, bármi, mert elképzelhető, hogy reggel már nem találom ott ahol hagytam.
De a legjobb figyelmeztetése: ha esetleg azt halljuk, hogy valami kaparja sátor oldalát, vagy próbál bejönni, akkor semmi esetre se jöjjünk ki, csak állatok, mosómedvék, rókák, stb, majd elmennek.
Nah ezen a ponton szerintem tanulmányt lehetett volna írni az én ijedt fejemről és a gyerekeim boldog mosolyáról az arcukon és az izgalomtól csillogó szemükről. Ez már a visszautazáson történt és én már nagyon el voltam fáradva, de amennyire a gyerekeket felvillanyozták ezek az információk, úgy az én szívembe is beköltözött az öröm az előttünk álló izgalmas éjszakára várva.
Mikor elmentünk sétálni már a bizarr épületből is zene szólt és a teraszon egy férfi épp a pávával barátkozott.
Ezek után az éjszakánk teljesen simán telt, 2-kor felébredtem, hogy sokkal közelebb hallom a róka üvöltését, mint az este, majd 4-kor arra, hogy veri az eső a sátrat, így 6 órakor már tovább is indultunk egy igazi francia pékséget keresni, ahol majd igazi francia croissant fogunk reggelizni.
Mire megérkeztünk Németországba az autó belülről kezdett egy kissé kupis spájzra vagy egy elhanyagolt raktárra hasonlítani.
Volt szatyor a szeméttel, a koszos ruhákkal, tiszta ruhák a bőröndben, étel amit gyorsan meg kell enni, étel ami bármennyi ideig bírja, ásványvizes üveget tele és üresen egyaránt, rajzok, papírok ceruzák, pulcsik, papucsok, takarók, hálózsákok szanaszét és már mindent keresni kellett.
Ezért örültem is annak, hogy van ebben az országban is felajánlva számunkra vendéglátás ha szükségünk lenne rá.
Ott majd rendbe teszek mindent.
Így 2 éjszakát töltöttünk el ismerősöknél és velük kirándultunk, várost néztünk, majd további 2 kempingben.
Az itt eltöltött időből is a lényegesebbeket fogom leírni.
Mielőtt Németországba értünk volna, már téma volt, hogy a Mira a Köln-i katedrálist szeretné megnézni.
De hogyan…..aaaa….basszus…csak még egy olyan dolog amit nem akarok.
-de egyedül akarok menni. Addig ti menjetek el egy játszótérre vagy bármi, de nekem oda egyedül kell mennem. – ecsetelte nekem a kocsiban.
-komolyan nem értem miért annyira fontos oda egyedül menni, én is kíváncsi lennék rá.
-azért mert az egyik kedvenc énekesem legjobb albumának a borítóján szerepel és olyan képeket szeretnék készíteni ami ehhez köthető és ti ebben csak zavarnátok
-melyik énekes?
-Lil Peep, tudod, az amelyik a 21. születésnapján halt meg turné közben
-hogyan halt meg?
-véletlen túladagolta a nyugtatót
(b…eg de jó, egyre jobb a sztori)
– engem is meg lehetne érteni egy idegen országban hagyjam egyedül a saját 15 éves lányomat egy hatalmas nagyvárosban azért, hogy megemlékezzen egy énekesről aki….hagyjuk is nem akarok ezen veszekedni, csak gondolj bele mennyire aggódnék.
-attól megnyugszol ha beállítjuk a lokátort a telefonon és folyton látod hol vagyok és csak 20 perc az egész
Hosszas gondolkodás után:
-igen, oké, de csak most az egyszer
-🙂 😀 jaj de jóóóóóóó
Így is lett minden és kapott 1 órát, hogy sétálgathasson, addig mi a Vincenttel élveztük a játszóteret , mert már aznap ránk is ránk fért a mozgás.
Miután elindultunk Köln-ből egyszercsak újra:
-anya. Tudtad, hogy németországban van autobahn , olyan autópálya ahol nincs sebességkorlátozás?
-tudom.
-és nem akarjuk kipróbálni? Csak egy órát…
(aaaaa ddeeeeehooogyneeeem)
-azt beszéltük meg, hogy az a szabály, hogy nektek nincs telefon, nekem nincs autópálya
-és mire valók a szabályok?
-mások által hozott értelmetlen szabályok igen, de a saját szabályok mások, azt be kell tartani akkor is ha értelmetlen
Hátrafordult a Vinihez:
-te Vincent szeretnéd, hogy olyan úton menjen anya ahol olyan gyorsan lehet menni, amennyire csak tudunk?:
-IIIIGGEEEENNNNN!!!!!
-megszavaztuk! Fel vagy mentve. De csak egy órára. 🙂
120-140-150-160-165km/h 😂 Imádtuk
Megérkeztünk egy erdei kempinghez.
Ez a hely teljesen más volt a Franciaországihoz képest.
Erdőben volt ez is, de ez egy nagy, lakóautókkal teli kemping volt egy szép tónak a partján, játszótérrel, vizibiciklizési lehetőséggel, stb
Az információs pult mögött egy 50-es évei közepén járó hölgy ült, naiv, bágyadt tekintettel és látszott rajta, hogy csak szökőévente egyszer mosolyog.
Orrom alá dugta a nyomtatványt amin az adatainkat kérték és elkérte az útleveleinket.
Hosszasan nézegette az általam átnyújtott papírokat, néha ki pillantva az ablakon a gyerekekre a kocsiban, majd rám, majd ismét a papírokra és egyszer csak nekem szegezte a kérdést:
-hol van a férje?
-nincsen (nah nem mintha rád tartoznának ilyen információk, ooo a francba miért nem mondtam neki hogy a csomagtartóban, hátha mosolygott volna egyet)
-egyedül van 2 gyerekekkel?
-igen, van engedélyem az apukától, angol és magyar nyelven is, hogy utazhassak egyedül a gyerekekkel. Ha szükséges akkor szívesen behozom a kocsiból megmutatni (habár szerintem te ezt nem kérheted el tőlem, de sebaj, az elmúlt 6 órát a közel 40fokos kocsiban töltöttem és elmondhattatlanul fáradt vagyok, szóval ha akarod megmutatom, csak haladjunk végre és hagy csobbanjunk egyet abban a szépséges tóban)
-a papírra Írországi lakcímet írt
-igen, mert ott lakunk
-de ezek magyar útlevelek
-igen, mert magyarok vagyunk, de Írországban élünk. Hazamentünk nyaralni Magyarországra és már éppen tartunk vissza Írországba (de itt már nem értettem mi olyan különleges ebben, nem hinném, hogy másokkal nem találkozik akik így utaznak)
-és egyedül van? 2 gyerekekkel?
-igen (jah, hogy itt van a kutya elásva. Igen egyedül. Ha a megérzéseim nem csalnak akkor rád is rád férne, mert nem kizárt, hogy a boltba sem mész el egyedül. Ajánlom neked is, hogy próbáld ki egyszer, de vigyázz vele mert addiktív. Amikor már sokadjára rájössz, hogy mekkora béke, nyugalom és lehetőség van ebben, vagy csak megtanulod élvezni a saját társaságodat is, akkor onnantól már nem akarod ezt egykönnyen feladni és nem adsz a drága idődből senkinek, csak ha minőségi időt kapsz cserébe) elég régóta egyedül vagyok a gyerekekkel és néha utazunk is. behozzam a papírokat?
-nem kell, a 4-es hely lesz a maguké.
-köszönöm.
Mira:
-Mi tartott ennyi ideig?
-Jaj egy olyan néni van a pultnál akinek túl sok volt az, hogy mit keresek egyedül veletek Németországban magyar papírokkal, írországi lakcímmel….
Vincent: anya megyünk a játszótérre?
-miután felállítottuk a sátrat mehetünk.
-nem inkább vizibiciklizünk előbb a sátor után?-Mira
-neee már én már játszótérre akarok menni.
-nehogy már mindig az legyen amit ez a kis … akar
-nem is az van amit akarok
-de mindig az van amit te akarsz
-elég, hagyjátok abba! Bamm
Nekitolattam a villanyoszlopnak (a fene egye meg, mert folyton veszekszenek és fáradt vagyok és nem hiszem el, hogy miért nem láttam, és ki tette oda, és remélem lehet itt kiabálni feszültség levezetésként, a francba a kocsi, mindjárt sírva fakadok, nagy levegő, 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 egy tárgy, javítható, pótolható, ma van holnap nincs, csak egy kocsi, teljesen jelentéktelen, mint minden tárgy, ettől sokkal értékesebb dolgok vannak az életedben, azért aggódj)
-Nah ki nézi meg először, hogy milyen lett?? -kérdeztem.
-hát anya, -húzta el a száját a Mira-nem olyan rossz, csak kicsit látszik
-anyaaaaaaaa.
-igen Vincent? Csak kicsi horpadás, a lökhárítót pedig én is vissza tudom pattintani. Így ni, kész is. A horpadás marad, emlék az útról. Állítsuk fel a sátrat addig te elmehetsz a játszótérre ha akarsz, úgyis odalátunk és utána megyünk vízibiciklizni.
Ausztriában is vendégeskedtünk barátoknál hazafelé. Velük is kirándultunk egyet , gyönyörű helyekre és még gyönyörűbb hegyekre vittek minket.
Köszönjük szépen ezúton is. Igazán jól éreztük magunkat.
Ide (akkor is mondtam) 100%, hogy vissza fogok jönni túrázni!
Mifelénk nincsenek ekkora hegyek és ennyi erdő 😳❤️ imádtam azt a látványt.
Erre bármikor kapható lennék ebben biztos vagyok.
Mégis ez volt az egyetlen olyan ország amiről nem tudok hosszabban írni.
Talán azért is érzem így, mert ez már annyira közel volt a célhoz, majd a visszaúton pedig még annyira közel az kiindulási ponthoz.
Egyedül a végtelen hosszúnak tűnő alagutak feszélyeztek egy kissé először , de egy idő után már azokat is imádtam és őszintén élveztem a csodás látványt.
Amikor átléptük a Magyar határt mit gondoltok mi volt az első dolgunk?
Igen a rádió 😁
Arra nem emlékszem melyik rádióállomás volt az első amit találtunk de az felejthetetlen marad örökre, hogy mi volt az első zene amit Magyarországon hallgattunk meg.
Az éppen aktuális időjárás-jelentés ismertették, majd Fenyő Miki rázendített, hogy Made on Hungária….
Az érzést sajnos nem tudom leírni, de egy pillanatra minden megállt a térben.
Mi a Mirával csodálkozva-tátott szájjal összenéztünk, én kissé bólintottam ő pedig már tekerte is fel a hangerőt a maximumra és torkunk szakadtából énekeltük, hogy : ….. Made in Hungária minden álmom otthona……
Szerintem simán mehetett volna végtelenre kapcsolva ugyanez Kecskemétig, annyira feldobta a hangulatot és jól éreztük magunkat tőle.
A visszaúton a Cherbourgi kikötőbe érkezve egyszerűen nem találtuk a helyet a beszálláshoz. (Kicsit talán önmagunkat sem)
Amilyen egyszerű volt onnan kijutni, olyan nehezen találtunk vissza.
De nem mi voltunk az egyetlenek. Egyszerűen nincs kitáblázva merre menj.
A hatalmas helyen rendszeresen megállapítottuk, hogy ez sem az, ez sem az és a sokadik alkalommal visszafordulva egy másik ír rendszámos autóval kergettük már egymást.
Egy család ült benne akkora fiúval, mint az én lányom.
A kamionosok bejáratánál már letekerték az ablakot és kiabáltak nekünk, hogy látják mi sem tudjuk hol vagyunk, de mivel egy helyre szeretnénk eljutni próbáljuk meg együtt 😁 így az ismét 2 órás várakozás egy részére, valamint a hajóútra társaságot is kaptunk.
Ez nem az a nyaralás volt ahonnan kipihenten lehetett volna hazajönni, de nekem talán még nem is volt olyan….szerencsére.
Igazán minden egyes másodpercét imádtuk és biztos vagyok benne, hogy életre szóló élmény volt mindannyiunknak.
Sajnos a 3 hét szabadidőből így végül 4 teljes napot sikerült is otthon tölteni 🫣 ezért megígértem, hogy ha legközelebb kocsival megyek akkor arra lesz legalább 6 hetem, de akkor megtoldom az utat legalább hazafelé egy Olaszország-Szlovénia látogatással is.
Ha tetszett a történetünk, tudod mi a dolgod.
Köszönöm
